# 7 - Én és...Én?

Sziasztok!
Hűha, a szünetet megelőző "utolsó" rész már több, mint féléve került fel. Elég régen volt, nemde?
Nem tudom miért, de újra kedvet kaptam ahhoz, hogy folytassam ezt a blogot.
Meghoztam nektek a következő részt, ami szám szerint a 7.! Nem tudom, hogy ezután mikor fog érkezni a 8. rész, de ha elegendő visszajelzést kapok, akkor folytatom a blogot! Ha elolvastátok, kérlek jelezzétek azzal, hogy a bejegyzés alatti "Tetszik" vagy "Nem tetszik" gombbal vagy esetleg egy kommentel. Nagyon örülnék neki! Őszintén, kíváncsi leszek arra is, hogy a szünet alatt mennyi hűséges olvasóm maradt meg.
Nos, most nem is szaporítanám tovább a szót, jó olvasást kívánok az új részhez, remélem, hogy tetszeni fog nektek!
Vivu.

Borús, viharos reggelre nyitom ki a szemeimet. A felhők egy hatalmas fátylat borítottak az égre, amit épphogy csak néhány helyen törnek meg a nap sugarai. Az erős szél még mindig nem hagy alább, teljes erejével azon van, hogy a fák és növények tömkelegét tüntesse el a helyéről. A párás levegő bejárva az egész szobát teszi nedvessé az ablakokat, amik egy kis fényt juttatnak oda. Ez a komor időjárás csak még jobban ront a hangulatomon, ami egyébként is eléggé szomorkás. Lerúgom a lábamról a takarómat, felvéve a földről a párnámat, visszahelyezem eredeti helyére, az ágyra, majd az ablakomhoz sétálok. Leülök a párkányra, felhúzom lábaimat, amiket karjaimmal fonok körbe, majd fejemet a térdemre hajtva kezdek el zokogni. Talán órák óta ülhetek így, de nem tehetek ellene semmit. A könnyek talán úgy csordogálnak a szememből, mint az eső a felhőkből: megállíthatatlanul.

"Sose sírj mások előtt. Mutasd meg nekik, hogy hercegnő létedre mennyire erős vagy, akármi is történjék. Tudd, hogy mindig veled leszek!" ~ csengenek édesanyám szavai a fülemben, amik belevésték magukat az elmémbe. Folyton ezt hajtogatta nekem, amit eddig nem értettem, de a távozása után minden világossá vált számomra.
- Cathrine, kérlek, nyisd ki az ajtód. - kopog a folyosóról édesapám, de mintha meg sem hallanám azokat, engedem el a fülem mellett. Immár az ablaknak döntve fejemet vizsgálom tovább az égi háborút. Egyszer csak behunyom szemeimet, így gondolván vissza a tegnap történtekre.

- Kislányom, te még is hol jártál? - kiált rám mérgesen édesapám, úgy ahogy még sosem tette azelőtt. A vér is megfagy ereimben meglátva dühös tekintetét, amik percenként szórnak felém villámokat.
- Csak a városban. - felelek neki megszeppenve, amit körülöttem síri csend fogad, ami csak még jobban fokozza az amúgy is feszült hangulatot.
- Csak a városban? - kérdez vissza hitetlenkedve. - Őrök nélkül? - folytatja magasabb hangnemben. - Neked teljesen elment az eszed? - tör ki magából teljesen, de még mindig nem értem, hogy miért is akad ki ezen ennyire.
- Apu, egész végig be vagyok zárva ebbe a börtönbe. - vágok bele a szavába. - Nem értem miért gond az, ha egyszer szeretnék a külvilágban lenni. - helyezem át a súlyt egyik lábamról a másikra, majd karjaimat ölbe pakolom.
- Megértem. - közeledik felém. - De bajod is eshetett volna. - feleli egy mosoly kíséretében, majd kezeit felém nyújtsa, hogy átölelhessen.
- De nem esett. - rázom meg a fejemet, hogy még jobban értésére adjam a helyzetet.
- A kislányom vagy, csak aggódom érted. - mosolyodik el újra, mire csak megforgatom a szemeimet. Kezeimet ökölbe szorítom, próbálom így csitítani saját magamat, de nem igazán sikerül.
- Ó valóban, most a kislányod lennék? - mondom neki cinikusan, egyenesen a szemeibe nézve. - Az elmúlt tizennyolc évben ez, hogy hogy nem számított? - vágom oda neki durván, mire szinte mindenkinek a földet súrolja az álla. Biztos vagyok benne, hogy nem ezt a viselkedést várták tőlem, azt gondolták majd jó kislány módjára, bocsánatot kérek, és engedelmesen végre hajtom az utasításaikat, csak hogy nekem elegem van ebből a szerepből! - Hol voltam a kislányod, amikor szülinapom volt, amikor játszani akartam veled? - kelek ki magamból teljesen, és bármennyire próbálom visszafogni magam nem igazán sikerül. - Amikor anyu meghalt? - adom meg neki az utolsó lövést. - Hol voltál akkor apu? - kérdezem tőle, majd végleg elgyengülve utat adok könnyeimnek.
- Én. - szólal meg, de azonnal be is fejezi, egyszerűen nem tud mit válaszolni. - Én, én nem tudom, mit mondjak. - folytatja, de kérdéseimre ismételten nem kapok választ.
- Semmit apu, semmit. - legyintem le, majd elsétálva mellette a szobámba rohanok. Azonnal magamra zárom az ajtót, és utána egyetlen egy családtagomnak sem nyitom ki azt.

Egyetlen egy gondolat járt a fejemben, ezekben az órákban: Mi a fene történt velem? Egy hete még egy érett hercegnő módjára viselkedtem, aki méltó arra, hogy egyszer a trónra kerüljön, most pedig, mint egy kamasz tinédzser, aki a rendszer ellen lázad. A gond, hogy egyik énemmel sem tudok azonosulni. Nem tudom, hogy melyik lehetek igazából én. Egyszerűen nem tudom megtalálni a középutat én és én között. Bármennyire is tetszett az az élet, amit tegnap láttam, nem tehetem meg, hogy azt éljem, mert nekem nem ezt az életet szánták. Kötelességeim vannak, amiket végre kell hajtanom.
- Cathrine, oda bent vagy? - hallom meg fiatalabbik bátyám hangját az ajtó túlsó feléről, aki arról érdeklődik, hogy még mindig a szobában tartózkodom e. Összeszedve magamat a fürdőszobámba sétálok, ahol magamra terítem a rózsaszín, selyem köpenyemet, majd az ajtóhoz sétálok, hogy kinyissam azt neki. - Beszélhetnék veled? - kérdezi, mire egy aprót bólintok, majd beinvitálom őt a szobámba. - Nézd, tudom, hogy mennyire nehéz neked, hogy anyu. - kezd bele mondandójába, de a mondata végén megáll egy percre. - Elment. - folytatja egy nagy sóhaj közepette. - Mindannyinknak az. - közli velem, mintha én nem tudnám. - De ezért ne aput okold, nem ő tehet róla. - kel édesapám védelmébe, de úgy látszik, egyáltalán nem érti, hogy miért neheztelek édesapánkra. - Tudom, hogy neked volt a legnehezebb, mert te láttad az egészet. - juttatja eszembe a történteket, amikre visszagondolván egy újabb könnycsepp csordul ki a szememből, amit azon nyomban letöröl. - Tudnod kell, hogy ránk számíthatsz. - simítja meg az arcomat. - Még rám is. - mosolyodik el, majd egy apró puszit nyom a homlokomra.
- Szeretlek. - mondom neki, majd szorosan magamhoz ölelem őt. Ezekben a pillanatokban tényleg úgy érzem, ahogy ő mondta és ez megnyugtat.

Miután Harry elhagyja a szobámat, ismételten a fürdőbe lépek, hogy egy frissítő zuhanyt vegyek, amit követően visszamegyek a szobámba, és normál öltözéket öltök magamra. Leülök az ágyamra, majd elgondolkozom, hogy vajon mi fog rám most várni. Pár perc után eldöntöm, hogy jöjjön, aminek jönnie kell, így összeszedve minden erőmet, magabiztosan lépkedek a hosszú folyosókon és lépcsőfokokon. Azt hiszem, hogy az étkezőben már javában mindenki a reggelijét fogyasztja, de mikor beérek a helyiségbe, rájövök, hogy nem így van. Az összes szempár rám szegeződik és kíváncsian fürkésznek, hogy mit fogok most tenni.
- Jó reggelt. - köszöntöm a családomat, miközben a helyemre sietek, hogy leülhessek oda, mire mindenki elmotyogja az orra alatt ugyanezt. Anélkül, hogy bárki is szóba elegyedne a másikkal, látunk hozzá a reggelinkhez. - Apu. - szólítom meg édesapámat, miután mindenki távozott az étkezőből, mire értetlenül rám pillant. - Beszélhetnék veled? - kérdezem tőle, hogy a tegnapi után méltat még annyira, hogy szóba álljon velem, de miután bólint egy aprót, megbizonyosodom róla, hogy igen. A nappalinknak titulált helyiségbe kísér, ahol négyszemközt elintézhetjük a nézeteltéréseinket. - Csak szerettem volna. - kezdek bele, majd megállok egy pillanatra hatás szünetet tartva, lehajtott fejjel. - Bocsánatot kérni a tegnapi viselkedésem miatt. - nézek fel szemeibe, de tekintetéből nem tudok kiolvasni semmit.
- Nem haragszom rád. - nyögi ki végül, mire egy hatalmas kő esik le a szívemről, amit egy sóhajtással is jelzek. - Megértelek. - foglal helyet az egyik bársonyozott kanapén. - Tényleg nem voltam mintaapa. - vallja be őszintén mindkettőnknek. Nekem és egyben saját magának.
- Nem, ez nem igaz. - ülök le mellé, majd összekulcsolom kezeinket. - Tudom, hogy rengeteg dolgod van. - próbálom megcáfolni előbbi állítását. - És én ezt elfogadom, de néha nehéz, hogy nem vagy mellettem. - bukik ki belőlem az igazság. - De emellett. - fogom meg kezemmel orcáját. - Nagyon jó apa vagy. - mondom neki egy mosoly kíséretében, ezzel sugallva, hogy tényleg így gondolom.
- Mit szólnál hozzá, ha ezentúl több családi programot csinálnánk? - veti fel az ötletet, mire mosolyogva bólintok egyet, majd átkarolva engem, szorosan hozzábújok.

#Közlemény

Sziasztok.
Szomorú hír vagy nem,de sokat agyaltam, hogy mi legyen ezzel a bloggal.
Arra jutottam, hogy egy időre nem fogom írni. Ez nem azt jelenti, hogy bezárom, csak egy ideig nem fogom írni. Hogy miért? Az elmúlt részek nem úgy alakultak, ahogy én terveztem. Teljesen átkanyarodtam a történet során. Szóval ezzel az is lehet,hogy egy bizonyos résztől újra írom.
Az írás során már nincs meg bennem az a varázs, amit az elején éreztem. Már kedvem sincs írni, de nem tudom miért. Nagyjából ennyi lenne. Lehet, hogy egyszer még újra kezdem.

Aki még szeretné olvasni az írásaimat az benézhetne ebbe a blogba. Nem rég kezdtem és tudom, hogy ezt nem fogom abbahagyni.:) ( A képre kattintva elérhetitek)

A nevem Darcy Evens. 17 éve élem átlagos életem Anglia fővárosában. Aki ismer az tudja, hogy annyira nem is átlagos. Egy dolog van, ami nélkül élni nem tudnék. Az pedig a fotózás, de nem akármit vagy akárkit. Kizárólag sztárokat. Hogy paparazzi lennék e? Nem hiszem. A kettő közti különbség az, hogy én nem a pénz miatt csinálom. Hiszen miért lenne szükségem rá, ha az apám egy sikeres film- és lemezstúdió igazgatója? Rengeteg sztár sikerült már lencsevégre kapnom, mint például Selena Gomez-t, Rihanna-t vagy Justin Bieber-t és, mint vadász most is lesben állok. A legújabb kiszemelt áldozatom: A One Direction.

# 6 - Üdv a valóságban !

Sziasztok :)
Ne haragudjatok, hogy ennyire elhúztam a 6.részt,de valahogy nagyon elkanyarodtam a történetben és egy picit valahogy vissza kellett fordulnom az eredeti tervhez. Nem tudom mennyire sikerült megvalósítanom, amit szerettem volna, de azért reménykedem benne.
Nos nem is szaporítanám a szót. Jó olvasást :)
Wiwike

Értetlenül néztem le a kaján vigyorgó fiúra,aki egy szál rózsával a kezében állt az erkélyem alatt. Zsebre tett kézzel várt a reakciómra, de én egy szót sem tudtam kinyögni. Tátott szájjal,ledermedve néztem Őt miközben azon gondolkodtam,hogy talán csak álmodom. Mikor rájöttem,hogy nem rettegve néztem körbe,remélve,hogy egy őr sem látja meg.
- Te mit keresel itt? - szólaltam meg végül miután magamra kaptam valami ruhát,hogy ne pizsamában álldogáljak előtte.- És hogyan jutottál be? - eszméltem fel.
- Tudtad,hogy a hátsó kertben lévő kaput nem őrzi senki? - kérdezett vissza, s a mosolya csak még nagyobbra nőtt.
- Tényleg? - ráncoltam össze a homlokom,mire csak bólogatott.- Ez furcsa. - értetlenkedtem. - De még is mit szeretnél itt? - kérdeztem egy nagy sóhajjal együtt.
- Gyere le és megtudod. - húzta az agyamat. Nem szeretem,mikor nem árulják el. Nem a meglepetéssekkel van bajom,de az ilyen azért még is csak más.
Kénytelen voltam beadni a derekamat,mert közölte,hogy addig nem megy el,míg le nem megyek. Megmondtam neki,hogy addig bújjon el valahova. Visszamentem a szobámba,majd az ajtóhoz sétáltam. Először csak résnyire nyitottam ki az ajtót,hogy tiszta e a levegő és,mikor láttam,hogy igen, szépen lassan kiosontam. Végig remegve sétáltam a hátsó kerthez,nehogy észre vegyen valaki,s mikor sikerült a hadműveletem úgy éreztem egy nagy kő esik le a szívemről.
- Csak úgy megjegyezném. - szólalt meg a fiú,mikor oda értem. - Nem valami jó itt a biztonság. - nevetett fel,mire felhúztam a szemöldököm. - De ezt most nem nagyon bánom. Na gyere. - nyújtotta egyik kezét. Lenéztem rá,majd félve az övébe helyeztem az enyémet. - Egyébként ezt neked hoztam. - adta át a rózsaszín szirmokkal díszített virágot,amit egy mosoly keretében át is vettem. Beleszippantottam a növénybe,s drogként hatva rám a természet illata ,becsuktam a szemeimet.
- Ugye milyen szépek a kertben lévő rózsák? - szólaltam meg, miközben alig bírtam visszatartani a belőlem kitörő nevetést.
- Hát reménykedtem benne,hogy nem veszed észre. - felelt,s arca kezdett piros színre váltani. Annyira aranyos volt,hogy elszégyellte magát. Felnevettem,majd köszönetképpen nyomtam egy puszit az arcára,mire elmosolyodott.

~ * ~

- Ez jó lesz. – állapította meg a fiú, kit a tükörben, mögöttem állva véltem felfedezni. Arcára egy elégedett mosoly ült ki, majd mellém lépve állítása szerint az öltözékéhez megfelelő napszemüveget kezdte igazgatni a fején. Ez a kis cselekedete miatt halvány mosolyra húzódott a szám, de mikor felém pillantott gyorsan elkaptam róla a tekintetem. A tükörben kezdtem el vizsgálni a rajtam lévő fekete répaszárú nadrágot, a hosszított fehér toppot, s a rajta lévő krémszínű blézert. Utána a földre tekintettem, ahol a meglehetősen kényelmes fekete tornacipőn akadt meg a figyelmem. Egy teljesen más külsőt öltött rám a fiú, ami nem is volt olyan rossz. Az egyetlen gondom ezzel az volt, hogy ez talán nem én vagyok. Nem vagyok hozzá szokva az ilyesfajta ruhadarabokhoz. – Tudod nagyon jól áll ez a ruha. – szólalt meg, mire próbáltam magammal is elhitetni, hogy ez így van. A végére már jól is éreztem magam az új darabokban. – Mehetünk? – kérdezte, mikor már kifizette az eladónak a nekem szánt ruhákat. Válaszképpen bólintottam egyet, mire elköszönt és a kijárat felé indult.

Szoros léptekkel meneteltem mögötte. Udvariasan kinyitotta az ajtót, majd egy kézlegyintéssel jelezte, hogy menjek előre. Megköszöntem, majd elé lépve kisétáltam az ajtón.
Kilépve kellemes meleg szellő érintette a bőrömet, majd a nap fényei felé tekintve észre vettem az égen v alakban szárnyaló madarakat. Néha szeretném én is átélni, amit ők, szeretnék szabad lenni! Szeretnék minden kötelezettségtől elszakadni, s élni a saját életem, amit úgy élek, ahogy az nekem jó, de ez soha sem történhet meg. 

– Akkor először oda menjünk. – mutatott az egyik helységre, de meg sem hallva mondatát figyeltem tovább a körülettem lévő dolgokat. Annyira más ez a világ, mint amiben én élek. Az elhaladó kocsik zaját még mindig nem sikerült megszoknia a fülemnek, és az ehhez társuló kiabáló emberek csak rosszabbítottak a helyzeten. A sietős személyek lépteinek hangja, ahogy belelépnek egy-egy pocsolyába, ahogy a kisgyermekek kérlelik az anyjukat valamiért, ahogy a tinédzserek vígan sétálgatnak a téren kezdett egyre mélyebbre hatolni az elmémben. A végére már nem érzékeltem a külvilágot csak egy valamire tudtam gondolni, hogy…- Cathrine minden rendben? – szakította meg a gondolatmenetemet a rémült tekintetű fiú, miután egyik szavára sem reagáltam.
- Persze, jól vagyok. – füllentettem neki. Igazából nem vagyok rosszul, csak valami különös érzés lett úrrá rajtam, amitől jelen pillanatban nem tudok szabadulni. – Biztos nem fognak így észrevenni? – kérdeztem újra, mire megrázta a fejét. Biztos volt benne, hogy így felismerhetetlenek leszünk mindenki számára, de én már nem annyira. Mindentől féltem, ami most körül vesz.
- Gondoltam, hogy éhes vagy, így elmehetnénk Niall egyik kedvenc éttermébe. – nézett felém, mire bólintottam, hogy valóban megéheztem. Újra körbe néztem, mikor egy nagy, piros betűkkel kirakott Nando’s feliratot vettem észre a közelben. Mikor a fiú elindult abba az irányba, amerre az imént említett írás található, már is rájöttem, hogy ez az az étterem, ahova menni szeretne. 

Beérve finom illatok csapták meg az orromat, amit a hasam és megérzett, és alig hallhatóan korgott egyet. Kerestünk egy eldugott asztalt a sarokban, majd helyet foglaltunk a székeken. Louis leintette a pincért, ami pár percek alatt ott is termett mellettünk. Meglepődve figyeltem gyorsaságát, amint felveszi a rendelést, és már rohan is leadni. Perceken belül megérkezett a fiú által rendelt étel, amihez rögtön hozzá is láttunk. Persze én úrinő módjára fogtam hozzá az előttem lévő akármihez, mire a fiú felnevetett.

 – Ehhez nem kell evőeszköz. – vette ki a kezemből a tárgyakat, majd kezeimet a szendvicsre helyezte. – Egyébként szereted a hamburgert? – érdeklődött miután gondosan megrágta az előbb leharapott darabot.
- Az mi? – néztem rá értetlenül, mire egy újabb nevetést hallatott. Már elszégyelltem magam, hogy ennyi mindent nem tudok, de gondolnia kellett volna rá.
- Azt, amit most eszel. – világosított fel, mire a válaszom egy vállrántás volt és én is beleharaptam az ételbe. Az alaposan átsütött hús, a zöldségek és az egyéb ételízesítők íze egyként olvadt össze a számban.
- Egész jó. – tudakoltam vele, hogy mire jutottam ezzel a kérdéssel kapcsolatban.

A hatalmas Big Bent látva a szám még mindig tátva maradt. Mindig is kedveltem a régi idők épületeit. Úgy gondolom a régi művészeteket semmi sem múlhatja felül. A Trafalgar téren az idegeskedő embereket figyeltük, hogy mennyire ügyetlenek, mikor sietnek valahova. Együtt nevettünk a kutyáját kergető fiatalemberen is, aki épphogy elkapta a pórázt.
Felhőtlen jókedv lett úrrá rajtam, mikor a téren csipegető galambok felé sikítozva rohantunk. Magamon éreztem az emberek rosszalló tekintetét, de most ez sem izgatott. Nem törődtem semmivel, csak azzal, hogy jól érezzem magam, ugyanis erre parancsot kaptam.
A hangulatomat még jobban fokozta az eleredő eső, amiben kisgyerekek módjára ugráltunk össze-vissza. Sosem éreztem még ennyire magam jól, mint Vele !
- Nem gondoltam, hogy az emberek ennyire függetlenek. – szólaltam meg, majd megittam a poharamban lévő utolsó kortyokat is.
- Hát Üdv a Valóságban! – nézett rám mosolyogva, mire én is egy mosolyt küldtem felé.

- Köszönöm, hogy haza kísértél,de innen már egyedül is bejutok. – mondtam búcsúzóul neki, mire bólogatott. Egy hosszú csókot nyomott arcomra, majd sarkon fordult és eltűnt a távolban. Boldogan léptem be a palota ajtaján nem is számítva, hogy mi vár rám odabent.
- Kislányom te még is hol jártál? – kiáltott rám mérgesen édesapám…

# 5 - Szoba fogság

Sziasztok :)
Meghoztam az 5. részt. Nagyon szépen köszönök mindent. A több, mint 2000-es látogatottságot , a kommenteket és a " Tetszik " -eket is.
Nos ehhez a részhez nincs semmi hozzáfűzni valóm csak annyi,hogy remélem,hogy ez a rész is elnyeri a tetszéseteket. :)
Jó olvasást !
Wiwike :)

Rohantam, ahogy csak erőm volt hozzá keresztül a sötét, ijesztő erdőn át. Az ösvényt körül ölelő fák, szél által kiadott zaja és a baglyok rémisztő hangja még nagyobb okot adott a félelemre. Az adrenalin szintem az egekbe szökött és csak szaladtam, ameddig csak bírtam. Egyetlen cél lebegett a szemem előtt: Ki kell innen jutnom!

Egyetlen egy akadály állt útjába a további menekülésemnek. Megtorpantam az előttem álló útkereszteződésnél. Csak néztem körbe-körbe és próbáltam dűlőre jutni, de nem ment. Nem tudtam melyik irányt, válasszam, hogy melyik a helyes út.
Egyszer csak egy talpig érő, kék színű szoknyás nőt pillantottam meg a távolban. Miután feleszméltem, hogy ismerem őt elindultam a baloldalon lévő kövezett úton. Kezében egy fehér rózsaszálat tartott, minek tüskéi ugyan felsértették ujjait, nem hagytak vérnyomokat. Ugyan ezt a rózsát dobtam sírjára a halála után, amik ugyan úgy megsebezték a lelkemet, de ez kívülről nem látható. A rózsa, minek nem létező tüskéi a szívembe szúrták magukat, hogy oda örökre beköltözzenek, amiket már soha többé nem lehet onnan kiszedni.
Másik kezét pedig felém, nyújtotta jelezve, hogy vár rám. Vár, hogy végre újra vele lehessek. Gondolkozás nélkül futottam felé. Nem törődtem azzal, hogy lehetséges, hogy a rossz útra tértem. Csak érezni akartam újra Őt! Az ölelését, a gyengédségét,a szeretetét. Mikor már elég közel voltam hozzá ki tudtam venni arcának finom vonalait, a boldogságtól ragyogó étcsokoládéra hasonlító barna szempárját, üde, fiatalos bőrét, barna a napsugarak által megvilágított fénylő hajzuhatagát. Megláttam benne magamat pár évvel idősebb kiadásban. Oda érve hozzá kezébe helyeztem az enyémet. Megérintve puha tapintású kézfejét melegség járta át a testem. Szorosan magamhoz öleltem és nem akartam elengedni. Újra érezni Őt hihetetlenül jó érzés volt. Éreztem, hogy az életem Vele újra kiteljesedett.
- Anya.- szólaltam meg erőtlenül az előbbi futásom miatt. Arcomat mellkasába fúrtam és egy mélyet szippantottam levendulás illatából. Kezével hajamat és a hátamat simogatta, amitől újra kisgyermeknek éreztem magam…

Hirtelen felriadtam a már mesésnek mondható álmomból. A szívemhez nyúltam, ami most még erősebben szúrt a megszokottnál. Megint ürességet éreztem oda bent. Felültem az ágyamon, miközben letöröltem pár újabb kicsordulni készülő könnyemet. Hasamhoz húztam a lábamat, fejemet pedig a térdemre hajtottam, majd hangos sírásba kezdtem. Az ajtóm nyitódásának hangjára és erős léptekre lettem figyelmes, de még ezekre sem néztem fel.
- Cathrine.- hallottam meg mellettem a bátyám mély hangját - Mi történt? – kérdezte és szavaiban az aggodalom egyértelmű jeleit véltem felfedezni. Kezével felemelte az állam, hogy láthassa kisírt szemeim.
- Hiányzik. – nyögtem ki e pár szót, mert többre nem voltam képes. Az elmúlt időben egyre több ilyen álmom van és utánuk egyre csak rosszabb érzés fog el.
- Nekem is. – szólalt meg, majd szorosan átölelt. Mindig megnyugtat, amikor a testvéreim ilyen helyzetekben mellettem állnak és erőt adnak. Nem tudom, mit kezdenék nélkülük. – De elmesélnéd, hogy mi történt a kérdés után? – kérdezte, mire én egy nagy levegőt vettem és folytattam neki a történetet onnan, ahol abbahagytam:

- Kaphatnék egy esélyt,hogy megismerjelek? – kérdezte a remény által csillogó tengerkék szempárjával. Hirtelen jött kérdésére nem tudtam mit válaszolni, így hát csak bólogatni kezdtem, mire elmosolyodott.
- Nos ha tartani szeretnétek a kapcsolatot.- kezdett el Harry. - Kellene valami eszköz. – folytatta és úgy tett, mintha nagyon gondolkozna, de látszott rajta, hogy a mi válaszunkra vár .- Na semmi? – szólalt meg ismét. 
- Van telefonod? – kérdezte ezúttal Louis, mire csak megráztam a fejem. Száját elhúzta, mert nem ebben a válaszban reménykedett. Édesen beletúrt a hajába, majd egy fejrázással megigazította azt.
- Akkor, muszáj lesz vennünk egyet. – közölte tényként Harry. Felállt a helyéről, majd az asztalhoz sétált, amin a kocsi kulcsai voltak találhatóak. Utána visszasétált hozzánk, hogy indulhatunk.
- Mond csak, mégis hogyan szeretnéd kijuttatni a hercegnőt anélkül, hogy az őrök elkapnának?- kérdezte ölbe tett kézzel a már előtte álló Niall. – Mielőtt kérdeznéd, tudod én is, nézek ám tv-t. – válaszolt Harry gondolatbeli kérdésére.
- Erre is lenne egy ötletem. – nézett rám, majd a nem létező szakállát kezdte simogatni.
Még is hogy mehettem bele ebbe az egészbe? Az elején még jó ötletnek tűnt, de már bánom, hogy igent mondtam. Cathrine Eleanor Windsor hogy lehettél ekkora marha? A tükör előtt álltam egy sötétkék, virágmintás otthonkában, Niall fekete strandpapucsában, a fejemen pedig egy narancssárga kendővel, ami teljesen eltakarta az arcomat.
- Lehetetlen, hogy én ebben kilépjek az utcára. – közöltem velük, mire mindhárman felnevettek. Hátra fordultam, majd csípőre tettem a kezeimet. – Hol vehetem le ezeket? – mutattam a rajtam, lévő ruhákra.
- Ne. - állított meg Harry. – Ez egy tökéletes terv. Működni fog. – nevetett fel. – Gyertek, induljunk. – irányított minket az autója felé, mire mindenki követte. Még én is. Beültettek az anyósülésre ~ mert szerintük hihetőbb, ha azt mondják, hogy azért kerültem előre, mert fáj a lábam és itt nagyobb a hely ~ majd elindultunk egy telefon szolgáltatóhoz.
Teljesen idiótának érezve álltam a pult előtt miközben a papírokat, aláíró srácokat néztem. Alig vártam, hogy végre végezzünk ezzel, és haza mehessek átöltözni. Mikor kezemben tartottam a fehér színű készüléket megkönnyebbülve sétáltam vissza a járműhöz. Igazából kicsit vicces is volt ez az egész, de nem értettem az egész helyzetet.
- Még is minek kellett nekem eljönnöm nagymamának öltözve, mikor a telefont Niall nevére írattátok? – kérdeztem meglepődve, mire mindhárman csak felnevettek. Mindenki beült az eredeti helyére, majd a kezemmel meglöktem Harry-t, hogy válaszra várok.
- Csak szerettem volna nevetni egyet. – mondta miközben el-elakadozott a nevetéstől. Elég furcsa arckifejezést mutathattam neki ennek hallatán, mert csak még jobban nevetni kezdett, mire összeszűkített szemekkel és felhúzott szemöldökkel bámultam rá. – Ne haragudj.- komolyodott el és megköszörülte a torkát, mire megforgattam a szemem.

Forgattam meg a szemem ismét bátyám reakcióját figyelve. Már a hasát fogta a nevetéstől a történetem végén. Próbált megszólalni, de nem sikerült, mert újra és újra elnevette magát. A végén már egy párnával kezdtem el püfölni, mire végre abbahagyta.
- Jó, jó nyugi. – esedezett kegyelemért. – És most ezért vagy szobafogságban? – váltott komoly hangnemre kevesebb, mint több sikerrel.
- Nem. – feleltem neki. – Azért nem mehetek ki a palotából, mert a nagyi szerint kiszöktem. – mutattam a kezeimmel idézőjelet, a kiszöktem szó miatt. Visszadőltem az ágyon, és a fejemre húztam a párnát, hogy tompítsam a hamarosan kitörni készülő sikítás hangját. – William beszélj a nagyival, kérlek. – kulcsoltam össze a kezeimet, így kérlelve a bátyámat, aki csak bólintott egyet, hogy megteszi.

~ * ~

Az órámra pillantottam,ami már fél négyet mutatott. Órák óta a szobámba ülök tétlenül, arra várva, hogy végre történjen valami, de semmi. A nagyi és bátyámék valami fontos megbeszélésre mentek, de még így sincs esélyem kijutni a palotából, mivel mindenhol őrök leselkednek a tegnapi szökésem óta. Próbáltam Elizabeth-vel eltölteni az időt, de azzal az indokkal itt hagyott, hogy a barátnője kórházban és meg kell látogatnia. Persze Sarah-nak semmi baja sincsen csak ő is unatkozik, mint én. Most pedig itthon vagyok teljesen egyedül.
A plafont kezdtem el vizsgálni, mikor az udvarról a nevemet kiabáló férfi hangok szűrődtek be a nyitott ablakon keresztül. A hang irányába siettem. Kiléptem az erkélyre, de még így sem láttam senkit. A korláthoz sétáltam, megkapaszkodtam benne, majd lenéztem, mikor megpillantottam Őt…

# 4 - Kérdés,ami nem létezik

Sziasztok :)

Meghoztam a 4.részt.
Talán egy kicsit rövidebbre sikerült,mint az előzőek,de remélem,hogy ez nem okoz akkora gondot :)
Személy szerint egy kicsit száraznak érzem,de igyekszem a következőt jobban megírni.
Remélem,hogy azért tetszeni fog. Jó olvasást :)
Wiwike

Soha nem gondoltam,hogy az emberek ennyire türelmetlenek. Másodpercenként hallhatóak az autók által kiadott dudaszók. Másodpercenként ordibálnak ki a járműből a vezetők. Másodpercenként száll ki a személygépkocsikból egy-egy ember,hogy lássa miért állt meg a forgalom. Fél órája álltunk meg és azóta semmit sem haladtunk még.
- Mi van már ?! - türelmetlenkedett a mellettem ülő göndör hajú,Harry. - Ezt nem hiszem el.- csapott egyet kezeivel a kormányra,amitől ismét egy hangos dudaszó hallatódott. Feje az idegtől már kezdett piros színre váltani és úgy éreztem hamarosan kitörni készül.- Haladjunk már ! - kiabált ki az ablakon. Meggondolatlan tetteinek elég súlyos következményei lettek.
- Úristen. - kiabált egy kislány az előttünk álló kocsiból.- Apu ! Apu ! Apu ! - hajtogatta egyfolytában.- Ez Harry Styles ! Ez Ő ! - sikítozott.
- A francba.- ordított fel hirtelen. - Húzd fel az ablakot ha túl akarod élni.- mosolyodott el végre. Bólintottam és megtettem,amit mondott vagyis csak szerettem volna,ugyanis az ajtón lévő rengeteg gombon nem tudtam kiigazodni. Egy kis segítség után sikerült végre hajtani a műveletet. Ezután csendben néztem ki a sötétített ablakon,amiben ugyan én kilátok,de kívülről semmi sem látszik. Érdekesen figyeltem az ideges embereket,akik már megbánták,hogy nem a lábukat választottak a kocsi helyett. Egyszer csak rengeteg fekete egyenruhás embert pillantottam meg. Csak ekkor jöttem rá,hogy miért is bénult meg a forgalom.
- Harold ! - kiáltottam fel a pár perces csend után,mire egy kicsit összerezzent.
- Kérlek ne hívj így utálom ezt a...- folytatta volna,de leintettem,hogy ez most nem fontos. Én is kezdtem egyre idegesebb lenni.- Minden rendben?- kérdezte aggódva.- Az még oké,hogy én ideges vagyok,de neked mi okod van rá? Azon kívül,hogy...- ismét nem hagytam,hogy befejezze mondatát.
- Harold ezek engem keresnek.- törtem ki magamból.- Miattam nem halad a sor.- világosítottam fel,mire arcát tenyerébe temette és teljes pánikba esett. Nem értettem,hogy mitől félt,de próbáltam megnyugtatni. Hirtelen az előttem lévő fiókban kezdett el keresgélni,s a végén egy kendőt vett ki belőle.
- Ezt vedd fel.- nyújtotta át a tárgyat,mire értetlen arckifejezéssel bámultam rá.- Csak tedd,amit mondok ! - utasított,mire megtettem kérését. A fejemre tekertem a kendőt úgy,hogy az arcom alig látszódott ki belőle. Egyszer csak a másik oldali ablakon lévő kopogásra lettem figyelmes. Egy fekete kalapos férfi nézett be az ablakon.
- Valami baj van biztosúr? - kérdezte Harry,mintha nem tudná.
- A hercegnőt elrabolták.- mondta és ekkor igazolódott be a sejtésem. Az őr elmagyarázta,hogy sejtésük szerint az egyik autóban ülhetek,ezért állították meg a forgalmat és csak szeretné megnézni,hogy nem e talál itt.
- Soha nem rabolnám el a hercegnőt,de ha nem haragszik meg a nagymamám.- mutatott felém.- Nagyon rosszul van és orvoshoz kéne vinnem.- lökött egy kicsit oldalba,hogy betegséget színleljek.- De sajnos így esélyem sincs erre.- az őr - akit állításaim szerint James-nek hívnak.- megsajnálta Harry nagymamáját,ezért egy kis utat törve nekünk sikerült kikerülnünk a forgalmi dugóból. Mikor már nem voltunk az őrök látóterében lekaptam a fejemről a virágos kendőt és mindketten hangos nevetésben törtünk ki. Harry-nek sikerült egy felejthetetlen élményt szereznie nekem.

***

Harry mögött álltam,aki az ajtón lévő zárral szerencsétlenkedett,mert a fiúk sikeresen elérték,hogy ne tudjon bejutni. Idegesen dörömbölt az ajtón miközben a fiúk nevét kiabálta,de csak hangos nevetések voltak hallhatóak. Tehetetlenségében a lábával dobbantgatott és ahogy láttam gondolkozott,hogy mit is kéne tennie.
- Ha azt mondom,hogy Anglia hercegnője áll mellettem beengedtek? - szólalt meg,mire csodálkozó hangokat hallottam és valami nagy zörejt.
- Nem vesszük be Harry.- adtak végre valami választ. - Múltkor azt mondtad,hogy Selena Gomez-vel vagy,de csalódnunk kellett.- szólalt meg azt hiszem Louis,mire mindketten felnevettünk.- Ez ki volt?- kérdezte ezúttal Niall.
- Ahogy mondtam Cathrine itt van.- dőlt neki az ajtónak Harry,kezeit pedig karba tette.
- Harold kérlek hívj csak Eleanor-nak.- szólaltam meg,mire az ajtó kinyitódott,így Harry a padlóra zuhant. A srácok egyszerre voltak meglepettek és egyszerre nevettek Harry esésén.
- Te pedig Harry-nek. Nem igazán kedvelem a Harold-ot - felelt miután sikerült felállnia.- Gyere csak beljebb.- mondta,mire újra követtem az utasításait. Bementem,de a házban csak ketten voltak és közölük is az egyik félmeztelen volt. Tekintetemmel figyelmesen végig kísértem a fiú kidolgozott felsőtestét,s mikor fejéhez értem megpillantottam Őt. Kék szeme gyönyörűen csillogott jelen pillanatban a meglepettségtől,arcára ismét kiült az a pajkos mosoly,világosbarna haja kócos volt,valószínűleg nem rég ébredhetett fel.
- Szia.- köszönt miután feleszmélt.- Hát te mi járatban vagy itt?- kérdezte zavarodottan. Nem válaszoltam kérdésére semmit,mivel az éppen elvörösödni készülő arcomat próbáltam elrejteni előle. Teljesen zavarba jöttem,hogy egy fiú áll előttem póló nélkül. Elkaptam a tekintetem testéről és a másik irányba fordultam. Ekkor megpillantottam a mögöttem nevető srácokat.
- Louis drágám.- szólalt meg Harry.- Nem kéne legalább egy pólót felvenned?- mondta,mire a srác észbe kapott és gyorsan felrohant az emeletre valami ruháért.
Kint ültem a szabadban,a teraszon elhelyezett székek egyikén,míg vártam Rá. Nem csalódtam a fiúk otthonával kapcsolatban,pontosan ilyennek képzeltem el. A ház ügyesen el van rejtve az előtte álló növényekkel,hogy még véletlenül se szúrják ki,hogy ki él ebben a lakásban. A belsejében minden tökéletes harmóniában uralkodik,kivéve a földön elhelyezkedő szennyest és szemetet és az udvar,amit nem hagyhatok ki. A teraszról kilátásom nyílik hatalmas medencére és a tőle pár méterrel arrébb lévő városrészletre.
- Ne haragudj,hogy megvárakoztattalak.- szólalt meg az imént helyet foglaló fiú.- Hallom,hogy beszélni szeretnél velem.- folytatta miközben felém fordult a székével,hogy egyenesen a szemembe nézhessen.- Hát hallgatlak.- tárta ki karjait jelezve,hogy készen áll,hogy a fejére zúdítsam mondanivalómat,de képtelen voltam megszólalni. Igazából magam sem tudtam,hogy mit szeretnék tőle,hogy miért jöttem ide. Választ vártam egy kérdésre,de egy olyanra,amit még magamnak sem tettem fel.
- Csak szeretném megtudni mi volt ez az egész.- vettem erőt magamon,amire ő felhúzta szemöldökét és értetlenül nézett rám.- Louis ne tégy úgy,mintha nem tudnád miről beszélek.- fakadtam ki. Tudom,hogy pontosan tudja mit szeretnék tudni. Nem felelt semmit. Elkapta tekintetét és a tájat kezdte el vizsgálni,mintha meg sem hallotta volna,hogy mit mondtam az előbb. Ennek következtében felálltam a helyemről és Harry-hez indultam volna megkérni,hogy vigyen vissza az otthonomba,de Louis megállított.
- Magam sem tudom.- szólalt meg végre.- Nem tudom mi ütött belém,nem tudok neked választ adni.- csalódottan hallgattam mondatait. Reméltem,hogy ad valami értelmes magyarázatot,de úgy látszik ő sem tud rá. Talán ilyen reakciót váltunk ki egymásból. Talán hatással vagyunk egymásra.- De nekem is lenne egy kérdésem.- állt fel ő is és elém lépett.- Kaphatnék egy esélyt,hogy megismerjelek?- és ekkor láttam meg először szemében felcsillanni a remény szikrázó sugarát... 

Kreatív Blogger

Nos megkaptam a blog 2.díját is :)
Ennek most azért is örülök különösebben,mert egy olyan bloggertől kaptam,aki számomra írás szempontjából a példaképet jelenti. Imádom a blogját,maga a történetet,ahogyan ír. Csütörtökönként már izgatottan ülök a számítógép előtt,hogy végre olvashassam az új fejezetét ! Amikor olvasom úgy érzem egy másik világban vagyok,a történetben érzem magam. Teljesen belebolondultam a történetébe és nem is tudom mi lesz velem,ha már nem olvashatom ! A lényeg,hogy imádom a blogját és nagyon jó érzés volt Tőle megkapni ezt a díjat !!
Nagyon-nagyon szépen köszönöm FantasyGirl-nek !! :)
ui.: ha még nem olvastad a blogját ( bár ezt kétlem ) akkor tedd meg,mert érdemes elolvasni !! :)



Ennél a díjnál nincsen semmiféle kikötés.
Akiknek tovább adnám ez a díjat:
• Missme
• Alexa L. Wozde
• Vaffi.

# 3 - Királyi meglepetés pt 2

Sziasztok :)
Meghoztam végre a 3.részt. Köszönöm az előző részhez kapott komikat tényleg nagyon örülök nekik. :)
A kérdésem annyi lenne,hogy szeretnétek e,hogy válaszoljak rájuk?
Szeretnék ehhez a részhez is sok komit kapni !!
Nagyon-nagyon remélem,hogy elnyeri a tetszéseteket :)
Jó olvasást !
Wiwike :)

Leültem a kert leghátsó részében található padra,ahonnan alig lehetett hallani az udvaron lévő hangos zenét és kiabálásokat. A csend,ami ekkor körülvett kicsit megnyugtatott és sikerült kitisztítani az elmém. A mellettem lévő rózsabokrot tanulmányoztam,amin a virágok egyenletesen helyezkedtek el. Tökéletes szirmaik úgy ölelték át a másikat,mintha védelmezni szeretnék egymást. Tűzvörös színéről a szív jutott eszembe,amit a szerelem dobogtat. Szerelem. Régóta nem gondolkoztam ezen a bonyolult fogalmon. Még csak eszembe se jutott. Utoljára tizenöt évesen voltam szerelmes,de azt sem nevezném igazinak. Gyermek fejjel oda voltam egy fiúért,aki csak azért volt velem,mert hercegnő voltam. Azóta megtanultam,hogy előbb meg kell ismernem azt az embert,akit később a páromnak neveznék. Meg kell tudnom,hogy őszintén szeret-e. Közelebb hajoltam az egyik virághoz,hogy érezhessem bódító illatát. Nem tudtam közel férkőzni hozzá,így puszta kézzel megfogtam és magamhoz húztam. Őrült cselekedetem okán az egyik kiálló tüske megsértette az ujjam,miből emiatt a vér is kibuggyant. Az égető fájdalomtól felszisszentem,majd próbáltam eltüntetni az ujjamon folydogáló vért. Kínomban összeszorítottam a számat és az égre néztem,ami már sötétségbe borult. A csillagok fényesen ragyogtak,így egy kis világosságot adva a sötét éjszakának.
- Nem felejtettem el,amit tegnap tettél.- mondtam a mellettem lévő fiúnak,aki az előbb foglalt helyet a pad maradék részében. Kezeit ökölbe szorította,könyökét a lábára támasztotta,fejét pedig lehajtotta. Egy nagyot sóhajtott és bólogatni kezdett.
- Őszintén sajnálom.- mondta miután tekintetét rám szegezte.- Nem szerettelek volna megbántani. Én csak.- nem tudta tovább folytatni. Nem tudta,hogy mit mondjon,de vajon miért érdekli,hogy haragszom e rá vagy sem? Úgysem látjuk többet egymást.
- Rendben megbocsátok.- szólaltam meg én is.- De ne viselkedj többet így kérlek.- néztem bele gyönyörű szemeibe,majd elmosolyodtam,mire ő is ugyan ezt tette.
- Akkor hogyan viselkedjek? - kérdezte miközben pajkosan elmosolyodott. Szemöldökét felhúzta,majd úgy fordult,hogy velem szemben ülhessen.
- Mint a többi lánnyal.- feleltem neki. Miket beszélek én,hiszen én nem vagyok normális lány. Egy királyi családból származom,ahol igenis meg kell adni a tiszteletet,de valamiért még is szeretném,ha normálisan kezelne. Hirtelen kivette ölemből a kezeimet,majd övéivel összekulcsolta őket. Közelebb hajolt hozzám és egy mézédes csókot nyomott az arcomra,majd felállt és elment. Arcom teljesen pírba borult,majd kezemet arra a pontra helyeztem,ahol az ő puha ajkai érintették.
- Várj. - kiáltottam utána,de nem hallotta,így utána mentem. Megragadtam a szoknyám szélét,hogy el ne essek benne. A rengeteg ember között aligha volt esélyem,hogy megtaláljam,de nem adtam fel,addig kerestem,míg nyomára nem akadtam. Végül csak az egyik bandatársára figyeltem fel,aki szélsebes gyorsasággal falta az asztalon lévő ételeket,s néhányat még a zsebébe is helyezett.- Szia.- köszöntem neki,mire összerezzent a hirtelen jött ijedtségtől. Étellel teli szájában válaszolni sem tudott,így keresett egy szalvétát,amibe kiköpheti a megrágott ételt. Érdekesen néztem végig az egész akcióját,de nem szóltam közbe.
- Szia vagy üdvözlöm.- mondta miután kidobta a kaja maradékos szalvétát.- Nem találkoztam még hercegnővel,így fogalmam sincs,hogy hogy kéne köszönnöm.- folytatta tovább. Magassága,szőke haja és a hozzá járuló kék szempár miatt elég aranyosnak tűnt.
- Ez most nem fontos.- legyintettem le.- Az egyik barátodat keresem. Azt hiszem a neve  Louis.- érdeklődtem tőle,hátha tudja,hogy hol tartózkodik éppen az említett fiú,de csak felnevetett.
- Mit csinált megint? - kérdezte,mire értetlen kifejezésű arccal néztem rá.- Bárhol vagyunk mindig elkövet valami csínyt.- magyarázza,mire megértően bólogatok.- Egyébként Niall vagyok.- mutatkozott be.
-  Eleanor és nem tett semmi rosszat.- mosolyodtam el.- Legalább is nem tudok róla.- nevettem már el én is magam.- Csak beszélni szeretnék vele.- világosítom fel,mire a szökőkút irányába mutat. Elhabogok neki egy köszönőmet,majd tovább állok. A nagy tömegben épphogy csak látszik,így végig figyelemmel kísérem nehogy szem elől tévesszem. Egy pillanatra az előttem álló asztalra tekintek,ami megakadályoz a tovább menetelben,mire sikerül megkerülnöm újra a fiú irányába tekintek,de ekkor neki már csak hűlt helyet látható. Csalódottan tekintek körbe hátra újra nyomára akadok,de már nem látok rá esélyt...

 .:::.▬▬▬▬▬▬ .:::.

Az ágyamon ülve a selyem terítővel fedett, bársonyos tapintású anyagot simogattam a kezemmel,a másikban pedig a kulcstartót szorongattam. Fogalmam sincs,hogy hogyan juttatom vissza hozzá,de az is lehet,hogy majd ő maga jelentkezik az elveszett tárgya miatt,mert lehet,hogy ez éppen egy ház vagy egy személygépkocsi kulcsa. Igen az lenne a legjobb ha ő maga jönne el érte,de vajon tudja,hogy itt hagyhatta el? Valahogy fel kéne vennem vele a kapcsolatot. Vissza kell juttatnom hozzá a tulajdonát.
Egész végig azon töprengtem,hogy vajon ezt hogyan tehetném meg. Elvégre csak a nevét tudom. Gondolatmenetemből pár halk kopogás zökkentett ki.
- Cathrine valaki téged keres.- mondta miután belépett az ajtón William. Nem vártam meg,hogy elmondja ki az. Felpattantam a helyemről és sietős léptekkel mentem a hallba. Az ajtó előtt egy idegen srác állt,zsebre tett kezekkel.
- Segíthetek valamiben?- kérdeztem tőle,mire elmosolyodott. Göndör fürtjeit egy mozdulattal arrébb dobta,hogy a szemembe tudjon nézni.
- Szia. Harry Styles vagyok.- jött hozzám közelebb,majd egyik kezét felém nyújtotta. Kecsesen a kezébe helyeztem az enyéimet,mire ő megcsókolta.- Louis már kiokosított.- mondta miután visszahajolt.- Egyébként ő küldött,hogy kérdezzem meg,hogy véletlenül nem hagyta e itt a kocsi kulcsait,mert sehol sem találja. - magyarázta,hogy miért is van itt. Mondtam neki,hogy itt van,majd felszaladtam a szobámba érte. Siettem,ahogy csak tudtam,de így is negyedórába telt az egész művelet,mivel a szobám a legfelső emeleten van. Ahogy visszaértem egyből át akartam adni neki a kulcsokat.mire ő nyújtotta is kezét,de még mielőtt elvette volna visszahúztam.
- Hol van most? - kérdeztem tőle,mire felhúzta a szemöldökét. Gondolom nem értette,hogy miért keresem őt.- Csak beszélni szeretnék vele.- világosítottam fel.
- Ha gondolod gyere velem. Úgyis oda megyek.- ajánlotta fel,amit el is fogadtam. Felvettem valami vékonyabb kabátot és el is indultunk volna ha a nagyi nem állít meg.
- Hova készülsz?- kérdezte érdeklődve. Megtorpantam az ajtóban,majd megfordultam.
- Fontos dolgom van,majd ha hazajöttem elmondom.- zártam le ennyivel. Adtam egy puszit a nagyinak és már mentem is Harry után. Udvariasan kinyitotta nekem az anyósülés ajtaját,amin be is szálltam.
- Gondolom,hogy nem ehhez vagy hozzá szokva.- szólalt meg,mikor beindította a járművet. Igazából csak most fogtam fel,hogy mit is tettem. Hercegnő létemre elindultam egy popsztárral a nagyvilágba anélkül,hogy ismerném a mellettem ülő fiút....